2017. május 19., péntek

Megvolt az ehavi lapzárta, lassan összeszedem magam egy poszthoz.

2017. május 3., szerda

32 éves lettem én... (És még havi kétszázra se telt soha, valóban.)

G-nek nincs nehéz dolga, mindig könyvet kérek ajándékba, de ezzel most meglepett, mert azt sem tudtam, hogy ilyesmi egyáltalán megjelent. A másik egy apróság - a medál évek óta megvan, de vágatott bele egy csomó fotót a lányokról meg egyet magáról, úgyhogy végre nem üresen lóg a nyakamban.

2017. április 29., szombat

Ket hetig tartott, mire raszantam magam, hogy irjak egy hosszabb posztot a szulesrol. Mire befejeztem, elszallt az egesz. Szerintem szuksegem lesz ujabb ket hetre, hogy megint nekialljak. (Nem mintha nem lenne idom - naphosszat csak alszom, meg regi Prison Break reszeket nezunk G-vel.)

2017. április 16., vasárnap

Nem sikerult. A kicsi lany megneszelte, mire keszulok, ugyh engem beelozve ma delelott megszuletett. Majd meselek.

2017. április 14., péntek

Mivel tegnapra voltam kiírva, el kellett mennem dokihoz, aki megállapította, hogy minden oké, semmi jele annak, hogy a gyerek ki akarna jönni. Elég morcos vagyok, úgyhogy vasárnap este megpróbálunk kicsit rásegíteni a dolgokra. Szex és evés. Van vmi jó fűszeres kajaötletetek, ami kivételesen nem csípős (bár én azt imádom), hanem tele van bazsalikommal és/vagy rozmaringgal és/vagy kakukkfűvel?

2017. április 3., hétfő

Én pontosan tudom, mekkora szerencsém van, hogy a majdnem hároméves, jó másfél éve közösségbe járó gyerekem, még soha (de tényleg soha) nem volt beteg - két darab éjszakát leszámítva, amikor ismeretlen okból belázasodott és aludt egy hatalmasat, majd másnapra kutya baja sem volt -, és ne is változzon ez meg soha, de azt azért igazán kibaszásnak érzem, hogy a terhességem legutolsó hetében lesz középfül- meg kötőhártya-gyulladása, amikor már tényleg semmihez nincs energiám, főleg nem egy gömbvillámként cikázó, dacos kiskölyökhöz. Ja, mert amúgy ezt az egészet is úgy viseli, hogy egész nap pörög, játszik, viháncol, megőrül a bezártságtól, menne ide-oda, csak épp közösségbe nem lehet vinni egy hétig. Az orvosa is csak leste, hogy más gyerek ilyenkor már üvölt a fájdalomtól, J meg épp megmászni készült vidáman a kartotékozót. Bevallom, ejtettem pár könnycseppet, mikor meghallottam, hogy aznap mehet újra bölcsibe, amikorra hivatalosan is ki vagyok írva. Rohadtul kellett ez, mint púp a hátamra.

2017. március 22., szerda

Kurvára. Fáj. A derekam. Mindemellett nem akarom tudni, mennyire nézhetek ki hülyén, miközben a gép előtt négykézláb pucsítva dolgozom a kanapén.

2017. március 16., csütörtök

Megvan a telek. Egy kis, Balatonalmádi melletti faluban (nem nehéz találgatni, kábé három opció van, de konkrétan azért mégsem írom le), szemben dombok és bozótos, amögött a Balaton - sajnos a telekről nem látszik, de kábé 40 méterrel arrébbról már igen -, nem messze erdő. Teljesen bele vagyok zúgva. Ja, és tele a környék fiatal családosokkal, a helyi oviba jelenleg 90 kisgyerek jár, szóval van esély rá, hogy a szociális kapcsolataink sem kizárólag a postásra és boltosra korlátozódnak majd.

2017. március 13., hétfő

Szomorú dolog az, hogy miközben látom, egyesek mennyire szeretik a szüleiket, és milyen jó viszony van közöttük, én időként azt kívánom, bár soha ne is kéne beszélnem velük. Mennyire más életem/életünk is lehetne cuki, támogató, elfogadó szülőkkel a háttérben.

2017. március 3., péntek

Ma egy barátnőmmel megnéztük a Jackie-t. Mindazzal együtt, hogy Portman tényleg jól játszik, rég láttam ennyire szar filmet.

2017. március 1., szerda

Nem nagyon írok, ez van. Tudom, hogy butaság, de most csak főleg a terhesség-szülés-gyereknevelés vonalon történik velem bármi érdekes (tekintve, hogy a kib.szott agglomerátum egy olyan végtelenül sötét bugyrában élek, ahol _tényleg_ nem lehet csinálni semmit, és a városba eljutni sem sétagalopp), és egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy ezekről beszéljek. Valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, másnak ez esetleg rosszul eshet, mert biztos nem várna senki tőlem ilyesmit (csak az olvasóim között legalább féltucat olyan csodálatos nő van, aki jelenleg a fél karját odaadná egy gyerekért - egyelőre sikertelenül), de semmi kedvem nekem lenni annak a csajnak, aki kizárólag a kölykeiről képes sztorizni. Másról meg nemigen van mit, szóval marad ez.

Viszont a házat sikerült eladni. Talán majd a telekkeresés és az építkezés több izgalommal szolgál.

2017. január 25., szerda

Megint elkapott valami vírus. Nekem a bevérzett szem mindig is science-fiction kategória volt, hát igencsak meglepődve vettem tudomásul egy hányással töltött éjszaka után a tükörbe nézve, hogy a bal szememben elpattant néhány ér. Én tényleg soha, de soha, de soha nem szoktam beteg lenni (a mindenféle balesetből eredő töréseket és az öröklött migrént leszámítva), valamiért az elmúlt néhány hónapban mégis mintha teljesen gallyra ment volna az immunrendszerem.

2016. december 30., péntek

Életemben nem volt még ilyen brutális hangszálgyulladásom. Ha valami híresség lennék, holnapig tuti belehalnék.

2016. december 28., szerda

Nabasszameg. Én tényleg azt hittem, hogy Fischer túléli ezt az évet.

2016. december 22., csütörtök

Ti mivel mostok együtt piros-fehér csíkos ruhákat? Pirosakkal? Fehérekkel? Egyébbel?

Azok közé az emberek közé tartozom, akik sose görcsölnek rá különösebben a karácsonyi készülődésre, amióta pedig családom és gyerekem van, még kevésbé vagyok hajlandó. Természetesen kitakarítom kicsit a lakást és van ünnepi vacsora, de nincs hal, hús és káposzta külön, négyféle körettel, kétféle salátával és ötféle süteménnyel (anyám mindig így tolta, őrület). Amikor délelőtt se a Tescóban, se a Lidl-ben, se a CBA-ban nem találtam friss kacsamellet, akkor elgondolkoztam, mennyire van nekem szükségem erre az egészre, felhívtam G-t, megkértem, nézze meg a neten a biatorbágyi CBA elérhetőségét, hívja fel őket, és kérdezze meg, van-e náluk, mert én bizony tovább egy tapodtat sem, ha nincs. Szóval plusz öt percnyi autózás árán hozzájutottam a husihoz (mégis lesz szenteste rosé kacsamellfilé, hurrá), ráadásul darabra annyi volt, amennyi nekem kellett, és kényelmesen, sorbanállás nélkül bevásároltam. Tökre feldobta a napomat. De ha nem lett volna, isten bizony, melegszendvicset vacsorázunk szombaton a fa alatt ülve. (És valószínűleg akkor is ugyanolyan klassz lenne minden.)


2016. december 10., szombat

Év elején megfogadtam, hogy 52 könyvet fogok idén elolvasni, amiből eddig 33-at sikerült. Szilveszterig szerintem legfeljebb 35-36 lesz belőle. Ez azt jelenti, átlagosan másfél hetente tudok befejezni egyet (a valóságban inkább úgy néz ki, hogy néhány hétig semmi, aztán pár nap éjszaka alatt kiolvasok két-három könyvet). Mindeképp elkeserítő, ha figyelembe vesszük, hogy korábban mennyit olvastam*, de meló, férj, háztartás és egy extrán nagy figyelemigényű gyerek mellett tulajdonképpen nem olyan vészes. De azért...

*A húszas éveim elején volt olyan, hogy évi 150-200 könyv is simán belefért, pedig mellette még egy csomó szakirodalmat is kellett olvasni.

2016. december 4., vasárnap

Anyja lánya: két és félévesen átszellemült vigyorral az arcán zabálja a savanyított chilivel és fokhagymával agyrobbantóan csípősre fűszerezett vietnámi pho levest. <3 A csípős ételekkel mondjuk korábban sem volt problémája, de imádom, hogy egy igazi kis gourmand veszett el benne, és nem kell kizárólag sült krumplival, sajtos makarónival neg halrudacskákkal átvészelnünk ezeket az éveket.

2016. november 29., kedd

Hangok, amiktől rosszul vagyok:

- ujjropogtatás
- hangos hallójárat-cuppogtatás
- ha valaki úgy eszik, hogy a kanalat/villát minden falatnál végigsúrolja a fogaival
- apám régi, kivehető fogpótlásának nyikorgása, miközben beszél
- Eszenyi Enikő

2016. november 27., vasárnap

Nekem J-vel tulajdonképpen álomszülésem volt - orvosi jelenlét és macerálás nélkül, vízben, az első fájástól az utolsóig kevesebb mint 4 óra alatt. Mégis, ha mostanában eszembe jut, hogy nekem ezen újra át kell menni (vagy esetleg rosszabbon), hát a sírás kerülget. Bassza meg.

2016. november 23., szerda

Életem első tanítványa, akit nyáron megbuktattak az érettségin, ma jelesre vizsgázott. Olyan büszke vagyok rá!

2016. november 21., hétfő

Valahogy nem igazán haladok az Igazolt hiányzással. 22 évesen még nagyon bejött volna ez a parttalan belpesti értelmiségi anekdotázgatás, de akkor meg már inkább a Kurvajó! Kárpáti Andortól vagy a Rakenroll Őz Zsolttól. Azok legalább nem olyanok, mintha az én életemről is írhatták volna őket. De még csak a felénél tartok, meglátjuk, mi lesz.

Ma meghalt a nagynéném.

2016. november 16., szerda

Annyira beütött, hogy el is felejtkeztem a tegnapi nap legjobb pillanatáról.

2016. november 15., kedd

13 éve nézek hivatásszerűen filmeket (a munkám része), de ezalatt még nem fordult velem elő olyasmi, hogy valamelyiken az első öt percben elsírjam magam - és utána kábé még tízszer a film végéig. (Ehhez persze személyes élmények is kellettek.) Az Érkezés az év mozija nálam. Nagyon durván beütött.

2016. november 11., péntek

Mivel egy ideje újra tudok enni, és G hozott a káptalantóti piacról kolbászt, most csinálok egy kibaszott jó lecsót. (Nem, nem érdekel, hogy tél van, akkor is jó lesz.)

2016. november 7., hétfő

A héten már másodszor kapom meg valamilyen gyereknevelési témában folytatott vita lezárásának szánt ultimate érvként, hogy "hidd el, tapasztalatból beszélek". Ezek után a partnerekről mindkét esetben villámgyorsan kiderült, hogy nincs is gyerekük. (Ami számomra egyébként már jóval korábban és abból is nyilvánvaló volt, hogy különben nem mondtak volna olyan baromságokat, amilyeneket.) A látszat ellenére egyáltalán nem vagyok véleményfasiszta, bár vitákba gyakran megyek bele, és trollkodni is kifejezetten szeretek, engem soha nem zavar, ha valaki más állásponton van. Meg az sem, ha egyébként az adott témában nincs személyes tapasztalata. (Nekem sincs egy csomó mindenben.) De miért, könyörgöm, miért kell konkrétan arra hivatkozni, hogy van, ha ez egyszer nem igaz? Ezzel az egy mondattal képesek mindent romba dönteni. Nem értem, komolyan.
A másik kedvenc embertípusom, akitől azonnal tikkelni kezd a szemem, a kőkemény logikai vitában érzelmi alapon érvelő new age-es hippi bölcsészlány mintaplédánya. Az esetek döntő többségében egyébként épp ők azok, akik imádnak a nemlétező tapasztalataikra hivatkozni.

2016. november 6., vasárnap

Végül inkább az Allée-ba mentem Bridget Jonesra - aranyos volt, jókat röhögtem -, de főleg azért, hogy előtte garázdálkodhassak még egy kicsit a Libriben. Kábé fél perc alatt összeszedtem annyi könyvet, amire el is ment minden pénzem, ami nálam volt (csak kicsit lett tőle bűntudatom), aztán a filmig hátralévő időben az új HP-t olvastam. Ezt reggel, még J ébredése előtt befejeztem, úgyhogy most jöhet az Igazolt hiányzás.

2016. november 4., péntek

Valahogy nagyon más ez az egész most. Nehéz ráhangolódni, nehéz figyelni, nehéz benne jelen lenni. Ma éjjel azt álmodtam, hogy ikreim születtek (egyébként nem ikrek, egyedül van), és az első baba, aki kibújt, fiú volt. J-nél is megálmodtam a nemét, akkor persze veszettül fiút szerettem volna, most meg veszettül lányt, úgyhogy ebből arra következtetek, ismét a fordított forgatókönyv fog megvalósulni.
Közben próbálkozom olyan dolgokkal, hogy kevésbé legyek kritikus, és inkább a pozitív dolgokra koncentráljak, de még ez is képes fordítva elsülni. Rühellem az állandó tojáshéjon lépegetést, hogy ki mit ért félre, mit magyaráz bele, meg min bántódik meg. Aztán volt olyan is, hogy kilépek a komfortzónámból, és elmegyek színházba egy régi gimis osztálytársnőmmel, aki a fb-on dobott be a közösbe egy feleslegéssé vált jegyet holnap estére, de mire elértem G-t telefonon, hogy nem bánja-e, ha lelépek, valaki más már megelőzött, úgyhogy ugrott a dolog. A csaj nem érdekel, de a színházat eléggé sajnálom. Mindegy, ha így alakult, majd elmegyek megint moziba. Adják a Casablancát a Puskinban.

2016. október 26., szerda

Ex-freeblogosok, emlékszik közületek valaki D. bloggerre? Nem tudom, honnan jutott eszembe és miért, de gondoltam megpróbálom kideríteni, ír-e még valahol.

2016. október 25., kedd

Azért senki ne higgye, hogy nem vagyok beszarva, hogyan is fog ez a gyakorlatban majd működni. Bár más is szült már egynél több gyereket, szóval gondolom, túlélhető.

2016. október 23., vasárnap

Egyébként a tanítványommal, akit meghúztak az érettségin minden oké, okos, gyors felfogású, többé-kevésbé motivált is, szerencsére feleslegesen aggódtam. Haladunk. Közben az is világossá vált, miért buktatták meg, de nem szeretném kibeszélni, a lényeg, hogy valóban pofára ment a dolog, és az Oktatási Hivatal is igazat adott nekik abban, hogy eljárási hiba történt. Közben pedig lett egy másik kislány is, akit középiskolai felvételire kell felkészíteni, aranyos, értelmes, biztos vagyok benne, hogy tök jól fog teljesíteni. Az anyukájával úgy egyeztünk meg, hogy két órát jönne egyben, amire ajánlott is egy óradíjat. Átlagos összeg (mármint dupla órával számítva), természetesen elfogadtam. Amikor az első óra után kifizetett, kiderült, hogy ő azt ténylegesen egy órára értette, tehát igazából kétszer (pontosabban négyszer) annyit fizet, mint amennyire számítottam. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de azóta is csak vigyorogni tudok, ha eszembe jut a dolog.

2016. október 20., csütörtök

Remélem, tényleg igaz az a mondás, hogy a gyerek elveszi az anyja szervezetéből, ami neki kell, mert én 16 hete már csak savanyú káposztán és savlekötőn élek. Meg a mínusz nyolc kiló.

2016. október 18., kedd

"A halogatás nem velünk született készség, csak egy hajlam. A halogatás gyakran válaszreakció - például az autoriter szülők viselkedésére adott válasz. Egy szigorú apafigura például lehetetlenné teszi, hogy a gyereke önfegyelmet tanuljon, mert nem a gyerek érdeke érvényesül, hanem az apáé." Nyihaha. Vicces, hogy épp lapzártakor botlok bele ilyenekbe. (Nyilván, hiszen főleg ilyenkor akad sürgős halogatnivalóm.) De legalább nem iszom, az is valami.

2016. október 17., hétfő

Legyen itt most egy vonal, mint korábban már annyiszor.

2016. szeptember 24., szombat

Cukik vagytok. Meglepett, de annyian írtatok, hogy meghívós lett-e a blog, hogy végül visszateszem, ne legyen félreértés. Csak pihentetni szeretném kicsit, majd jelentkezem.